2016. január 21., csütörtök

"Hajót csináltunk, hogy megállhass az esti szélben a jachton, lila fátylakban..." (Márai Sándor)

Egy ideje már a mályvaszínnel kelek és fekszem, kis túlzással, nagyon szeretem. Van benne valami visszafogottság, valami zárkózottság, valami halvány, meleg szépség. Nem túl lila, nem túl rózsaszín, egyszóval pont az én színem. :)
Egyik legelső találkozásom vele, már ha fonalakról van szó, a www.fonalam.hu-n volt; nemcsak a színe bűvölt el, hanem az 50 % bambusztartalmából adódó puhasága is: 

 Ebből készült természetesen, mi más, mint egy Édes November:

Bizonyára D is szereti ezt a színárnyalatot, vagy tudja rólam, hogy szeretem, vagy mindkettő, de minden alkotása nagyon kedves a számomra:

A karácsonyi ajándékomat is birizgálhatom mostmár élőben, sőt, megtaláltam hozzá az eszményi táskát, ami jóóóó naaagy, és mégis nem hátizsák, hanem vállra akaszthatós, így szoknyában is cipekedhetek kedvemre, ráadásul még ez a csillagkendő is passzol hozzá, bár ez már jobban rózsaszínes, de csak még olyan fáradtas:

 Ha úgy nézem, összekombinálható akár a Csillagvirággal is, így kicsit hűvösebb lesz az összhatás:

És, ha ez még nem volna elég (deeee, lassan mostmár elég lesz, fejezd be, lányom), mit választottam Árnika Impressions boltjának kínálatából, a Colortrend játék keretében nyert nyereményem részeként, na, mit?  Ezt a két gombolyagot, itt, ni: 
Ők egyelőre olyan szépek, hogy még csak nézegetem, simogatom, forgatgatom a kis motringjaikat, meg amúgy sincs gőzöm se most még, mit is készítsek belőlük...

4 megjegyzés:

  1. Oh! meg Ah! és még több ilyen értelmes, de annál kifejezőbb hang hagyta most el a számat...
    Segítek simogatni őket... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Készítek neked is valamit belőlük, mire talizunk, s akkor mehet a simi! :)

      Törlés
    2. ó,aranyos vagy,de inkább magadat lepd meg,a te nyereményed! én majd jól megcsodálom rajtad!

      Törlés