Szoknya ajándékba, horgolt virágokkal és levelekkel díszítve

Egy majd' két éves története van ennek a szoknyának, E-nek készítettük még akkor, amikor épp csak pár hónapja kezdtem el horgolni. Most arról jutott eszembe, hogy hétvégén meg mertem kérdezni tőle, hogy hordja-e. Hiába, hogy 'Szuvenyír nyihaha nye kukucs protkó', de azért nekem mindig parám, hogy az ajándékot szereti-e, használja-e, hordja-e a megajándékozott és rosszul esik - bármennyire is nem kéne -  ha kiderül, hogy azért nem egészen. Pedig ez amúgy természetes, mert egyszerűen nem lehet mindig eltalálni a dolgot - de ezt csak az eszem tudja, a szívem nem mindig...

Nem is emlékszem pontosan mikor és hogyan, de valahogy egyszer csak jött az ötlet, hogy egy hosszú, egyszerű, fekete szoknyát tegyünk alkalmassá arra, hogy egyedi szülinapi ajándék lehessen az ÖTYE egyik tagjának a részére (középiskolás osztálytársi barátság a miénk, immár 29 éve ismerjük egymást). Azt tudtam róla, hogy hord hosszú szoknyát, mint én, a mérettel sem volt gond, mert a szoknya elasztikus anyagból van, így megfelelően rugalmas tűnt ahhoz, hogy felpróbálás nélkül is jó legyen az 'áldozatra'. :)

Nézegetve a még sima, egyszerű szoknyát, megjelent a lelki szemeim előtt, hogy talán próbálkozhatnánk az alján egy sormintaszerűséggel, de aztán végül más lett belőle. Bele szerettük volna tenni azt, hogy abban az évben lett 41 éves az ünnepelt, innen már adta magát az, hogy legyenek virágok rajta, persze 41 darab. Látványilag ez kevésnek tűnt, ezért J, aki horgolásban profi, átküldött egy levélmintát is, a virágminták mellett. Amikor találkoztunk, kaptam tőle különböző színű fonalakat is a készítéshez, ugyanis nekem akkor még egyáltalán volt egy fia gombolyagom sem, egyedül egy darab 3-as horgolótűvel rendelkeztem ekkor és slussz.

Fel volt hát adva a lecke: totál kezdőként meghorgolni 20-21 virágot (a másik adagot J készítette el) és azt beszéltük meg, hogy legyen elsőre 10 levél, aztán majd meglátjuk, ha feldobjuk őket a szoknyára, hogy kell-e még. Menet közben az is kikristályosodott, hogy a virágok és levelek ne csak úgy a levegőben lógjanak, így szerephez jutott T barátnőnk is a kis csapatunkban, aki vállalta, hogy láncöltéssel szárakat varr nekik.

Ezeket a virágmintákat kaptam:

... és ez volt a levélminta:

 A virágok esetében találtam egy még egyszerűbbet is, végül a legtöbbet ebből a fajtából készítettem:

A levél esetében is változtattam: a 10-es adag felét úgy csináltam meg, hogy lehagytam róluk az utolsó sort, azt, amelyik rövid pálcákból és láncszemekből áll jórészt, így egy szimpla kis levél lett belőle, a tetején lévő kis „kunkori” (a két kétráhajtásos pálca és a láncszemek) nélkül, így a kisebb virágfejekhez arányosítottam a levelek egy részét.

A végeredmény itt látható, még csak úgy tömegében, szoknya nélkül, mert olyan jó volt rájuk nézni, ill. szerettem volna elküldeni a csajoknak is, hogy elkészültem:

Aztán „rápróbáltuk” őket a szoknyára is, J felskiccelte krétával a szárakat (az a terv maradt, hogy a szoknya alját díszítsük, azonban nem sorminta lett belőle, hanem véletlenszerűen ide-oda kunkorodó szárakra ültek rá a virágok és a levelek).

T, aki a láncöltögetést magára vállalta (egyszerű hímzőfonallal egyébként), már menet közben is áradozott róla, ahogy a kezei munkája nyomán egyre jobban látható vált, hogy hogyan is fog az kinézni, ami addig csak a fejünkben létezett, úgyhogy lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy vajon az ünnepeltnek tetszik-e majd.

A fogadtatást illetően az volt, hogy E, a szülinapos, először azt hitte, hogy egy párnát kapott, vajon miért? Miután kibontotta teljesen a csomagot, azért ráeszmélt, hogy ez nem az, úgyhogy rögtön fel is próbálta. Mi teljesen megnyugodtunk, hogy jó a méret, és azt hiszem, hogy az ünnepelt is teljesen el volt/van ájulva tőle. Ahogy mesélte most hétvégén, akárhányszor felveszi, mindig rácsodálkoznak az emberek, és azt mondják rá, hogy ez olyan E-s... (bármit is jelentsen ez).

Azalatt a pár hónap alatt, míg az alapokat tanultam, sokat gondolkodtam, hogy miért is szeretek egyre jobban és jobban horgolni. Eleinte nem volt sikerélményem, majdnem fel is adtam, de aztán erősebb volt az a vágy, hogy a két kezemmel hozzak létre valamit, így továbbra is szorgalmasan jártam a horgolókörbe, sokat kérdeztem, és próbáltam megcsinálni azt, amit célként kitűztem magam elé.

A legjobb szerintem, ha apróbb tárgyak elkészítésében gondolkozunk eleinte, mert gyorsan megvagyunk velük, gyorsan jön a sikerélmény, vagy ha nem boldogulunk, akkor is pikk-pakk visszabonthatjuk és újrakezdhetjük, ez sem tart sokáig. Erre a célra tökéletesen megfelelt ez a projekt: apró virágok, negyed-félóra, s máris látható a végeredmény. A színváltás kis problémát okozott, ma sem szeretem nagyon váltogatni őket, mert zavar, hogy látszik a munkán, hogy na, ott váltottam, ill. attól tartok, hogy le-/kibomlik a horgolás ezeken a helyeken, ahol megszakad a fonal folytonossága, de egyrészt egyre ügyesebb és ügyesebb lesz az ember, ha gyakorolja, hogy hogyan simítsa egymáshoz őket, másrészt ott vannak a piacon a színátmenetes gombolyagok, ahol nem kell váltani és mégsem lesz egyszínű a horgolmány. Ugyanakkor, bizonyos minták csak különböző színű fonalakból mutatnak igazán jól, tehát hosszú távon azért csak meg kell tanulni/szokni a több fonallal való horgolást is.

Célszerű olyan fonalat választani kezdetben, ami nem csúszik, mert bár ezekből szép esésű, fénnyel teli alkotások születhetnek, de kényelmetlenebb dolgozni velük kezdőként. Nehezíti a munkát, ha még arra is kell figyelni, hogy folyton leugranak a horgolótűről, vagy összegubancolódnak, ahogy engedjük le őket a gombolyagról. (Használati tipp hozzájuk, ha esetleg valaki nem ismerné még: kényelmesebbek beletehetik egy kiselejtezett zokniba a motringot anélkül, hogy leszednék róla azt a papírt, ami addig összetartotta a gombócot, és a gyártók figyelnek rá többnyire, hogy a  gombolyag belsejében viszonylag könnyen megtalálható legyen a fonal másik vége, s ha megvan, akkor ezzel a belső végével kezdjük el a munkát; kevésbé kényelmesek át szokták csévélni a fonalat és a szokásos módon használják utána, tehát a külső végétől indítva.)

A levél mintáját segítséggel olvastam le először, a  horgolókörben.  Az okozott problémát többször is a horgolási jelekkel rajzolt mintáknál, hogy pl. itt a levélnél, a nyelénél lévő láncszemsor láncszemeibe kell-e beleölteni a rövid pálcákat, vagy a láncszemsorra magára kell-e ráhorgolni a pálcákat.
Segíthet, ha olyan mintát választunk, ahol nem csak a horgolási jelekkel megrajzolt minta áll a rendelkezésünkre, hanem magáról az elkészült munkáról is van fotónk, egy idő után ugyanis lesz rá szemünk, hogy a kettőt összevetve hogyan is kellene horgolnunk, mert látjuk, hogy hogyan kellene kinéznie a mintának élőben. Ahol csak szöveges leírás áll a rendelkezésünkre, ott is lerajzolgathatjuk magunknak a mintát, a vizuális típusúaknak biztosan segít.