2015. november 28., szombat

Az Édes November kendő

Az Édes November kendő volt az első olyan horgolmány, ami a komplett horgolást jelentette a számomra, tehát azt, amikor már nem csak próbálgatom, tanulgatom a pálcákat, szemeket és ezek variációit, hanem amiből már egy kész darab lett, azaz volt eleje és volt vége valaminek, ami lekerült a tűmről.
A szivárvány minden színében :)
Úgy indult, hogy kaptunk egyet-egyet ajándékba, J készítette nekünk 2013 karácsonyára. Nekem valahogy ekkortájt ugrott be, hogy szeretnék megtanulni horgolni. Szeretem a filmet, még ha pityergős is, szeretnék valamit csinálni a kezemmel, milyen szuper ez a kendő, de kell még több színben, csinálok magamnak, úgyhogy a horgolás lesz az én új hobbim, akárki meglássa - határoztam el.
Jó lett volna, ha J-től tanulhatok, de ő messze volt ahhoz, hogy átszaladjak hozzá, hogy légyszi segíts már, ez a pálca hogy is van, így más megoldást kellett keresnem, valamit itt helyben. Tudom, hogy rengeteg videó van fenn a neten, ahonnan van, aki meg tudja/akarja tanulni a gubancolást, de nekem ehhez nem volt türelmem, inkább a "nézd csak, így kell ezt csinálni" módszer jön be, amikor látom és megcsinálom; kell a személyes kontaktus tanító és tanuló között. Így jutottam el D-hez, majd a Barkán keresztül Kamillához, ők ketten voltak azok, akiktől személyesen is kérdezhettem, gyakoroltam velük.
A fonalak nagy részét, az Alize Cotton Gold-ot főként, ekkor még a Gombolydából szereztem be, aztán szép lassan megismertem a Barka választékát, majd kutattam-kerestem, és egy-egy fonal jött a Fonalshop-ból, a Fonalam.hu-ról és a Fonalclub-tól is. Fogtam már ki körúti egy eurós boltban is német pamutfonalat és egy turiban is találtam egy-két nem műanyag gombolyagot, szóval nyitott vagyok minden beszerzési lehetőségre. 

Az első kendőim Alize-ből készültek, ami egy pamut-akril keverék, ma már inkább a tiszta pamut, gyapjú fonalakat keresem (bár a gyapjú szúrósságát nem bírom, irritál, jobb, ha keverik még valamilyen természetes anyaggal), és nagyon szeretem a bambuszfonalak puhaságát is.
A minta végtelenül egyszerű, nem kell őrülten számolni, csak szurkál az ember és bököd egy párat és már kész is. :) Én nem bírom megunni, bármikor belekezdek egy újba és csak csinálom és csinálom, teljesen kikapcsol. Egy a baj, hogy lassan már mindenki kapott ajándékba és saját használatra is van számos belőle, úgyhogy ideje abbahagynom... és erre mindig figyelmeztetem is magam, esküszöm, aztán csak ott vagyok, hogy egy gombolyag elő és hogy is kezdődik?
Hát így:
1. Horgolj 5 láncszemet, majd egy egyráhajtásos pálcával kösd össze őket, így megkapod a kendőcsücsök első, mondjuk úgy, négyzetét. (Nem négyzet az, de fogjuk rá, hogy erre a geometriai formára hasonlít leginkább, vagy esetleg a rombuszra. :))
2. Fordulj, horgolj ismét 5 láncszemet, majd 1 erp, 2 lsz, 1 erp és sálllálááá, megvan a második sorunk is, két négyzettel, beleöltve az első négyzetbe.
3. Fordulj, majd ismét 5 lsz, 1 erp (első négyzet), 2 lsz, 1 erp (második négyzet), 1 lsz, 1 erp (harmadik négyzet), 2 lsz, 1 krp (negyedik négyzet).
Vagyis minden sor két négyzettel szaporodik, kezdtünk 1-gyel, majd 2, 4, 6, 8 és így tovább, úgy, hogy a sorunk utolsó négyzetébe mindig két új négyzet kerül, míg a sorban benn csak egy-egy.
Amivel lehet csicsázni, azok a lógattyúk rajta. J-é és az én első s.k. türkizem még úgy készült, hogy egyenlő nagyságú fonaldarabokat vág le az ember és rácsomózza a kendőre. A türkizre képes voltam gyöngyöket is fűzni, nooormális? :) Aztán lusta voltam vagdosni és felhurkolgatni, én ezt is horgolni fogom, döntöttem el eléggé az elején, s azóta így is teszek.
A leggyakoribb az volt, mikor x db láncszemet horgoltam és a sor végére egy kis bogyóféleséget, majd ugyanakkora mennyiségű láncszemsorral visszajutottam a kendőszélre. Volt, hogy nem bogyó lett, hanem 'csirkeláb', mostanában pedig kis félköröcskéket készítek (*1 rp, 1 frp, 1 erp, 1 erp, 1 frp, 1rp*).
Most, mondjuk azt, hogy a TÉNYLEG utolsónál :) kipróbálok egy új szegélyt. Persze, nem tagadom meg magam, nem szeretem a bonyás megoldásokat, csak úgy faék-egyszerűen, szóval ne várjunk nagy látványosságot, csak más lesz, mint az eddigiek.
Az a helyzet, hogy erről a mintáról, ahogy a Csillagkendőéről, sem tudom, hogy máshol, valahol le van-e írva. Már nem emlékszem pontosan, de J mintha azt mondta volna róla, hogy nem pont így, de megvan valahol, de szerinte így a jobb, ahogy ő mutatta/leírta/csinálta, én pedig hallgattam rá és nem firtattam tovább, úgyhogy ez egy ilyen J-minta és nekem nagyon bejött, imádom és köszönöm neki, hogy annak idején megosztotta velem, nem tudta szerintem, hogy milyen lavinát indít el... :)

Update: Angolul megtaláltam a minta leírását itt:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése