2016. március 15., kedd

Van egy népdalunk...

... ami a kendőkről szól. Látszólag. De az ősiségben, a hagyományban van egy átvitt, egy mögöttes értelme az énekeinknek is, ahogy például a meséknek. A szimbólumok mögöttes értelmét sok esetben nem értjük már, kiveszett ez a tudás belőlünk (egyes vélemények szerint tudatosan kipusztították, de én erről azt szoktam gondolni, hogy 1. ha olyan erős volt ez bennünk, akkor miért hagytuk, hogy így legyen? 2. ahhoz, hogy valamit elpusztítsanak, főleg, ha ezek eszmék, az ember életét alapjaiban meghatározó szerves rendszerek, akkor nem lehet(ne) csak úgy elsöpörni a föld színéről, ahhoz nagyon kell ismerni a rendszert és nagyon tudatosan kell akarni rombolni - ennyi összetettségre, ennyi gonosz tudatosságra csak nagyon kevesen képesek szerintem, főleg nem történelmi léptékben nézve, száz években mérhetően), ezért szétesett ennyire a világunk a mostanság. Ami régen szerves egészet alkotott, az mára darabjaira hullott...

Itt a dal szövege egyben:

Három piros kendőt veszek,
Ha felveszem, piros leszek,
Piros leszek, mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja.

Három fehér kendőt veszek,
Ha felveszem, fehér leszek,
Fehér leszek, mint a hattyú,
Nem ölel meg minden fattyú.

Három sárga kendőt veszek,
Ha felveszem, sárga leszek,
Sárga leszek, mint a halál,
Elrepülök, mint a madár.

Három tarka kendőt veszek, 
Ha felveszem, tarka leszek, 
Tarka leszek, mint a világ,
 A síromon nőjön virág.

És itt van egy elemzés arról, amit szimbolizálhat:

 „Három piros kendőt veszek, Ha felveszem, piros leszek, Piros leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja.” - Ez az ember életének fiatal, pirospozsgás időszaka. Pezseg az élet, tombolnak az energiák. Aki ezt nem éli meg, nem fog tapasztalni, nem tud feltöltődni, nem lesz miből adnia.

 „Három fehér kendőt veszek, Ha felveszem, fehér leszek, Fehér leszek, mint a hattyú, Nem ölel már minden fattyú.” - Már őszül a hajam (tisztul a szellemiségem), uralom az energiáimat, túl vagyok a bujaságon.

 „Három sárga kendőt veszek, Ha felveszem, sárga leszek, Sárga leszek, mint a halál, Elrepülök, mint a madár.” - Ekkor már a halálra készülök, büszkeségemet feladva minden általam megbántott embertől bocsánatot kérek, és minden engem megbántó embernek megbocsátok. Nem érdekel, hogy mit szólnak hozzá: ez az ő döntésük, ők maradnak, én pedig megyek. Megboldogul, jobb létre szenderül, távozik az árnyékvilágból… A magyar nyelvben a halállal kapcsolatos minden kifejezés arról szól: odaát jobb! Akkor mitől félünk? Halálom előtt szembesülök tetteimmel, lepereg az életfilm, és immár hátizsák és visszahúzó súlyok nélkül elrepülök, mint a madár…

 „Három tarka kendőt veszek, Ha felveszem, tarka leszek, Tarka leszek, mint a világ, A síromon nőjön virág.” - Ez már az álomról szól: odaát vagyok, ahol tarkaság van, nincsenek kötelező színek, feladatok, korlátok… Egybeolvadok a világgal, már csak egyetlen vágyam van: legyen folytatásom! Boldoguljanak az odaát hagyott gyermekeim, barátaim, használják az általam kötött pulóvert, az általam átadott tudást, az általam teremtett teremtményeket: ott töltött életem által nőjön a világ – a síromon nőjön virág!

Tegnap meghalt egy kolléganőm. Nincs öt éve, hogy a betegségét diagnosztizálták, ezt azért tudom ilyen pontosan, mert akkor voltam én is a kórházban, mikor nála is kimondták, hogy rosszindulatú az elváltozás a szervezetében és akkoriban többet beszélgettünk - a betegség közelebb hozott minket egymáshoz. Volt, hogy jobban volt, volt, hogy rosszabbul, az elmúlt évek során, de úgy tűnik, a sok kemoterápia és sugárkezelés után a szervezete már nem bírta tovább a terhelést. Nyugodj békében, E.

2 megjegyzés: