2015. november 12., csütörtök

Mmmmm, egy szelet lepényt, valaki?

A háziorvos, amikor még nem vette komolyan a borzalmas vashiányomat, ami egy gyerekkorom óta fennálló probléma sajnos, azt mondogatta egy időben, hogy egyek sok sötétpiros, fekete bogyós gyümölcsöt, mert azokban sok van, amivel tudom pótolni a kimerült készleteimet. Hát, próbáltam én ezt, mert imádom a szedret, áfonyát, ami nagyjából elérhető, persze csak nyáron, ezekből a gyümikből, de azért annyit képtelenség enni belőlük szerintem, amennyire szükségem lett volna, mivel konkrétan a mostani állás szerint az elfogadható alsó határ egy tizedével rendelkezem. Nem csoda, ha eljutott a doki odáig, hogy fontolóra vegye a vénás Fe adagolást, de aztán végül maradtunk a tablettás formánál, illetve – és itt nagyon mosolyogtam magamban, mert hogy ilyet mondjon egy háziorvos manapság – almába szeget! Aki még nem hallotta volna az ősi módszert: Az almában lévő savak 3-4 nap alatt lemarják a szeg vastartalmának egy részét,  ami jó a kis szervezetünknek vaspótlás céljából. Szóval nem kell mást tenni, mint teleszurkálni az ómát, hamm, bekapni, s pótlódik a vas, mint az istennyila. Állítólag. Majd a következő laboron kiderül, hogy mi igaz ebből a falusi legendából...
Nade, nem is ide akartam kilyukadni, hanem hogy ennek a fonalnak, amibe nagyon-nagyon bele vagyok szerelmesedve most, az a fantázianeve, hogy „tart”. Rákerestem, hogy miért pont ezt a nevet kaphatta a keresztségben, mert engem érdekelnek ezek az elnevezés dolgok, biztosan minden ilyen fantázianév szeretne utalni valamire, és azt találtam, hogy ez a tart, ez egyfajta lepény, bogyós gyümikkel a tetején, a legtöbb fotón szederrel, málnával. 
Nagyon gusztán néz ki amúgy, ahogy így jártam-keltem Nyugat-Európában, egy csomó pékség árul ilyesfajta sütiket arrafelé. Tesója a quiche, ami nem bogyós gyümis, de ugyanúgy egy omlós tésztás, tetején jól megpakolt afféle francia 'pizza', fini és olcsó, 2-3 euróért már lehetett kapni Provence-ben is.
Az is lehet, hogy egy másik jelentése szerint a szóval valami fanyarra, valami savanyúra akartak utalni, a 'tart cherry' pl. meggyet jelent, ami vörös is és fanyar is. A szlengben pedig úgy látom, hogy utcalányt, végül is, az életnek ezen a területén is kedvelt a vörös a szín, ha hinni lehet a sztereotípiáknak...
Ki tudja? Ez a fonal mélységesen mély bordósvörös színben játszik, néhol egészen sötétvörös, már-már fekete. A kendőből, mi belőle készül, már egész sok megvan, hétvégén akár be is fejezhetem. Elképesztően szép árnyalat, tényleg van benne valami tüzes. Talán a napjegyem ütközik ki benne, ami pedig ritkán tör a felszínre, nem tudom, de nagyon szeretem, jó ránézni, jó, hogy nem hagytam ott a Fonalfesztiválon, a Fonalclub - os standon.

7 megjegyzés:

  1. Amellett, hogy a kendő és a süti is gyönyörű színekben pompázik, az egyik kedvencem jutott eszembe, a Csengetett ,Mylord?:
    Helyszín :konyha
    A szolgálók a vacsoráról megmaradt és elcsent portóit vagy chato lafite-et kortyolgatják, arról beszélgetnek, hogy milyen magas a vastartalma és jó az emésztésre is. Mabel- nek persze nem jut, de halkan megjegyzi, hogy neki is vashiányt állapított neg az orvos, de nincs pénze Portóira. Henry, az inas ekkor remek javaslattal áll elő: akkor szopogassa a piszkavasat.:-DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény Mabel! :) Ezt a sorozatot nem láttam, a Downton abbey-t szoktam mostanság, bár ez talán nem olyan vicces, mint Csengetett, Mylord?

      Törlés
    2. Neeeem láttaad??? Ezt a hiányosságot pótolnod kell.❤️ Nekem szerencsére- már nem lékszem honnan megvan CD-n mind a 26 rész. Az évek során annyiszor láttam, hogy szinte kívülről fújom, megunhatatlan, nagyon vicces:-)))) Downton abbeyt is nagyon szeretem, imádom a Nagyi és Lady Mary szarkasztikus humorát:-))))Az, hogy másfél éve játszom egy telefonos aplikáción a D.A.-t, már csak hab a tortán:-)

      Törlés
    3. A Cs.M-t felírom a noteszembe, mint pótlandót, remélem lesz időm arra a sok mindenre, ami ezen a listán van...
      A D.A.-ért én is hasonlóképp rajongok, ahogy a szarkasztikus humorért is. :)

      Törlés
    4. Igen, észrevettem és ez nagyon tetszik!;-)

      Törlés